..........................................
Partnereink:
..........................................
 
2010. január

Tisztelt Nagyérdemű, kedves Barátaink!

A bennünk zajló és a tőlünk kívülálló okok összessége olyan folyamatot indított el bennünk, melynek hatására drasztikus lépést tettünk.
Ebből kifolyólag olvashatjátok most búcsúlevelünket.
Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, nem folytatjuk a Snake Heart rögös, mégis szép emlékekkel teli útján való poroszkálást az ismeretlen felé.
Nem ez a fórum, nem ez az alkalom, mikor bővebben ki lehetne fejteni érveinket.

A zenekar szeretne mégegyszer megköszönni minden segítséget Nektek, legyen az lelki támogatás, vagy bármilyen segítség, amit a zenekar szeretetéből fakadóan a zenekarért tettetek!
És nem mehetünk el a kitartás mellett sem, amit sok éven át bizonyítottatok, akár a távoli helyszínekre való fárasztó utazásokkal, vagy azzal, hogy mindig barátian és önzetlenül, saját fáradságotokra, anyagi helyzetetek kárára is vittétek előre a zenekart.

MINDENT KÖSZÖNÜNK!

Köszönettel:

                 A Snake Heart zenekar

Írta: Raczkó B. Balázs

Tisztelt Publikum! Hogy közösen énekelhessük az új dalokat, íme a szövegük: klikk »
IDE MENJETEK PLEASE és HELP, + JÓ FANSÁGOT!!! klikk »
 
-----------------------------------------------------------------------------

Mááá tökmindegy, milyen idő lesz, mert a JUTALOMJÁTÉK az fogalom, a zene meg fültől szívig tombol, szóval nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy a SNAKEHEART zenéjére az esőcseppek tánca, a Nap fotonviháncolása, vagy hát a csillagok pulzálása, esetleg a felhősiklások győznek az energiarangadón. OTT LESZEK, aszt kész!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-----------------------------------------------------------------------------

Itt nem, de más plakátokon és koncerthirdető oldalakon a SNAKEHEART 22-re van írva, de 21-én pénteken 21h-kor lesznek!!! Na, kámon!

-----------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------
MÉLY LÉLEGZET, NAGY NYELÉS, ÁRADJON A BIONARKÓ!!!
A történteket minősíteni nem akarjuk és nem is lehet egy NORMÁLIS VILÁGBAN, dehát köztudottan nem abban élünk. Egy keresztbeszervezés áldozatai lettünk. Így szív közösen a Snakeheart zenekar és rajongói.
De a BudapestiNagyKoncertnek csak a helyszíne és az időpontja változik!
Mi a faszt lehet tenni? Picit tovább bionarkózni május helyett júniusig és kész! Lássuk minden szarban a jót: kültér, isteni természet, áradó zene, a HATÁS, a KATARZIS, a BULI miénk!!!
TÖRJÜK ÁT ismét a gátakat, azértis ÉLVEZNI FOGUNK!!! :)
-----------------------------------------------------------------------------
Hétvégétől belefogunk az újabb stúdiómunkálatokba, és ez jóideig lefoglalja a zenekart, ezért nem tudunk Veletek személyesen találkozni, ezért nincsenek friss koncertdátumok. Az éteri bionarkó áramlás viszont mindenhol Hozzátok kapcsolódik, hallgassatok az ÚJ ALBUMIG is SH-t mindenhol!!! BYE!!! HAMAROSAN!!!
-----------------------------------------------------------------------------
ÚJABB SZAVAZÁS! Be kell jelentkezni, dehát nosza! :) klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
Fagót remekművet talált nekünk egy ÉLHETŐBB VILÁGÉRT! klikk »
Hozzászólásaitokat várjuk a fórumunkon a "MÁS" címszó alá!
-----------------------------------------------------------------------------

Pénteken a Wigwamban lesztek velünk és másnap, szombaton pedig a Rocktogonban. UGYEEEEE???!!!

"...Na gyere ééélni, tűzben ééégni!...

-----------------------------------------------------------------------------

A kínai-amerikai Steven Chu Nobel-díjas fizikus lesz Barack Obama energetikai minisztere. Színre lépésével hátrébb kotródnak talán az olajlobbik, amelyeknek nyolc éven át bérletük volt a Fehér Házba, és bekopogtathatnak végre az alternatív energiaforrások képviselői, sőt azonnal hivatalt is kapnak. klikk »

Korán kezdünk zenélni, gyertek hamar!

-----------------------------------------------------------------------------
Csütörtökön (2009.01.15) 15-16 óráig SH élőben a ROCKÖZÖN.COM online webrádió műsorán!
"Új év, új oldal, új rádió. Csak a társaság a régi. No és persze a műsorvezető. aki nem más a mint a Rocközön életrehívója, és a Galaktikus Rockfamily megalapítója, Hartmann Zoltán!"
-----------------------------------------------------------------------------
KARIAJI az ŐSÖKTŐL (nem a régi!) az ŐSÖSÖKNEK! :) klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
Búcsúzunk Tőled Balogh "KÜLÖNJÁRAT" Zoli szeretettel és tisztelettel - valamint köszönjük örök hálával hogy míg itt voltál a Földön nagyon sokat segítettél nekünk, csodásakat alkothattunk együtt és megismerhettünk egy melegszívű, vagány, igaz barátot! Te már elindultál a Fény felé, mi pedig ennek pislákoló gyertyafény szimbólumával idézzük fel emléked és gondolatainkkal erősítjük a szeretetener-giát. "Legyen veled az ég!"
-----------------------------------------------------------------------------
Pontosan este 9-kor kezdődik a TOMBOLDA és fél éjfélkor vége! Tehát 2 és fél óra kurva nagy hempegés után tűz haza! Mély alvás, majd izgi álmok és másnap, a 2008-ból 2009-be lépéskor még tartani fog az SH BIONARKÓ hatása aaaaaz teljesen tuti! Fasza adag lesz!
TOMBOLJUNK!!!
-----------------------------------------------------------------------------
Munkahelyet is teremt az alternatív energia.
A fosszilis tüzelőanyagok piacán tapasztalható folyamatok, és az éghajlati változások ismét nagyobb figyelmet terelnek a megújuló energiaforrásokra. Magyarországon egyelőre semmi nem segíti a zöld források terjedését, pedig egyes európai országokban az összes szükségletnek akár 25 százalékát is megújuló energiából fedezik. klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
Összesen 63 db szélerőmű van Magyarországon, melyeknek összkapacitása 112 MW. Szélkerekek az ország 17 pontján forognak, a legtöbb pedig egy 12 turbinás szélerőműparkban, Levél település mellett. A régióban a magyar összteljesítmény viszonylag magas, ám a nyugat-európai országokétól jóval elmarad. klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
Mega buli. Gyere este 7-re!
-----------------------------------------------------------------------------
Kísérlet igazolja az űrenergia életképességét. John C. Mankins bemutatta azt az eljárást, melynek távlati célja, hogy a földkörüli pályán keringő féltonnás műholdakkal napenergiát gyűjtsenek, majd az energiát átadják a földi vevő-állomásoknak. Az egykor a NASA alkalmazásában álló tudós rádióhullámokkal sugározott át napenergiát két hawaii-i sziget között, bizonyítva az űrből történő napenergia lesugárzás technológiai életképességét. klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
Két éven belül akár mi is szemétből készült etanolt tankolhatunk az erre alkalmas, alkoholüzemű gépjárművekbe. "Megpróbálunk egy középutat találni és szén-monoxidot előállítani, aminek szintén rengeteg kémiai ereje van." A szén-monoxid-hidrogén keveréket ezután baktériumoknak adják, ezek alakítják át etanollá, amit finomítanak, és üzemanyaggal vegyítenek. "Ezzel az eljárással bármilyen szénhulladék feldolgozható" - mondta Rice... " klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
Scania koncertmozija nagggyon pompás és hát sokmegás, de azért, hogy hirtelen láthatóvá váljék, az swf Flash-es (sajna jócskán lebutított) formátumot nézzétek! És még így is várni kell, hogy az üres lapra betöltődjön, de türelem...rózsa.
-----------------------------------------------------------------------------
Förszt képek a WHITESNAKEHEART-ról :)
-----------------------------------------------------------------------------
A napenergia rentábilissá váló felhasználása miatt egyre nagyobb a kereslet a sivatagi területekre, ugyanis ilyenekre lehet telepíteni a Nap hőjét kihasználó naperőműveket. Az elmúlt egy-két évben nagy cégek és start-up vállalkozások, amerikaiak és a napenergia hasznosításában messze előttük járó izraeliek, németek, valamint különféle nemzetiségű spekulánsok igyekeznek helyet szerezni fejlesztéseiknek az Egyesült Államok sivatagos délnyugati területein. klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------
Készülünk-e a WHITESNAKEHEART bulira? -Hát, gondolhatjátok! :) Ti meg pihizzetek és miközben Snakeheartot hallgattok, vigyorogjatok jókat mondjuk például ezeken: klikk »
-----------------------------------------------------------------------------
SÜRGŐS HÍR, hogy el ne induljatok!!! Technikai okok miatt a mai, alább hirdetett miskolci koncert ELMARAD!!!
-----------------------------------------------------------------------------

Elkészült az első magyar hibrid személyautó sorozatgyártásra szánt prototípusa, a Solo. A kerékagyakba szerelt elektromotorokat meghajtó lítium-ion akkumulátorokat a tetőn elhelyezett napelemek és a bioetanollal működő motor tölti. 140 km/h végsebességű.
Még csak prototípus, tehát szombat éjjelre érj oda valamivel a BET színpadhoz! Info klikk »

-----------------------------------------------------------------------------
Június 14-i koncertünk a Ráday Kupolában ELMARAD technikai okok miatt!
-----------------------------------------------------------------------------
Scani ismét lenyűgöz minket magunkkal profi fotói által. :)
-----------------------------------------------------------------------------
A Biotec nevű német vállalat műanyag-granulátumot állít elő további feldolgozásra. A granulátumot burgonyakeményítőből állítják elő - a krumplit helyi gazdálkodók termelik, csak erre a célra. A bevásárlószatyrot gyártó berendezések szinte átállítás nélkül működnek az új alapanyaggal, és közben kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos granulátumok feldolgozásakor.
Éljen május 24! Tali a Rocktogonban!
-----------------------------------------------------------------------------
Scania klasszgépes klasszképei a Wigwamos szerencsebuliról!
-----------------------------------------------------------------------------
Dübörgött a város címmel Fónad József cikke ADONY honlapján!
-----------------------------------------------------------------------------
A Cassini-űrszonda megfigyelési alapján a korábban tapasztaltnál melegebb törésekből nemcsak vízgőz, de szerves anyagok is kilökődnek az űrbe a Szaturnusz Enceladus nevű holdjáról. Elméletileg tehát itt is történhetnek ahhoz hasonló folyamatok, mint az ősi Földön, az élet keletkezését megelőző ún. prebiotikus fejlődés során, amikor egyre bonyolultabb szerves molekulák alakultak ki... ÉS GYERE AZ AKUSZTIKUSRA 26-án! Este 8 órára, mert korai kezdés lesz!
-----------------------------------------------------------------------------
Az új újság, hogy az "újdonság újból coolul sütött"! Thanx for U!
-----------------------------------------------------------------------------
LETÖLTHETŐ Civil Rádió riport! 1 órás!
DANUBIUS
ZENE.HU
ROCKGYÉMÁNTOK.HU
ZENEMAGAZIN.COM
PONT FM CIKK
-----------------------------------------------------------------------------
...Amikor változol legbelül... kívülről is érezteti hatását. Ezt tárja mostantól elétek a snakeheart zenekar. Szép jövőt és jó jelent!
-----------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------
CSAK NEKED albumunk LETÖLTHETŐ a letöltés menüpontunk alól!!!
-----------------------------------------------------------------------------
KÉKBORÍTÓS címmel elhíresült első CD-nk LETÖLTHETŐ a letöltés menüpontunk alól!!!
-----------------------------------------------------------------------------
Az alábbi weblapokon dalonként is le lehet tölteni az albumunkat, avagy csak a kedvenc számaitokat róla. Különféle fizetési móddal lehetséges. Mindenképpen olvasatok bele a használati utasításokba!
-----------------------------------------------------------------------------

...Aggódnak a milliárdosok...Február 1-től jöhet az újabb sztrájk...Mélyponton az MTV nézettsége...Nem vehetjük meg az olcsóbb áramot...Zuhanórepülésben az építőipar...Tovább gyengül a forint...Útszűkület a 42-es főúton... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Hát akkor ezeket is:
TÖRJÜK ÁÁÁÁÁÁÁT!
Jó bionarkós agytakarítást a február másodikai találkozásunkig, ahová a belépés nyitott szívvel kötelező!

-----------------------------------------------------------------------------

Tatabányai bulinkról, a 2008-as év első koncertjéről néhány kép a KEMMA.HU oldalon megtalálható.

-----------------------------------------------------------------------------
 
Vegyél a karjaidba - 2009. - r. klip
 
Mondd Uram! - 2009. - rajongói klip
 
Mostanában - 2009. - rajongói klip
 
Úgy repít - 2007. - (Lóránt D. eng.)
 
Mostanában - 2007. - koncert
 
Legyen veled - 2007. - koncert
 
Ott leszek - 2006.
 
Éretlen csalás - 1999.
 
Úgysem érted - 1997.
 
Tudjon élni - 1996.
 
SNAKEHEART 2008 • design: Infosystem CDS